2012. május 1., kedd

Jászberényi állatkert II.

Hétvégén ellátogatunk ismét a jászberényi állatkertben, két évé már jártunk ott, akkor szuper volt, most kissé langyosabb volt, szerintem jóval kevesebb állat volt mint akkor, és a hirtelen jött meleget is nehezen viseltem.
A gyerekek viszont nagyon élvezték, velünk jöttek a kolleganőmék is akiknek Kristóffal egyidős fiúk van, így a gyerekek duplán jól elvoltak.
Kristófon néha megmutakozik mennyire eminens gyerek lesz, az etetésekről alig lehetett elhozni, amíg a férfi beszélt Ő itta szavait, én meg nagyon örültem, hogy a tűző napon áll.
Zita hozta a szokásos formáját, alig lehetett bírni vele, minden állathoz beakart mászni megsimogatni, Ő annyira az égetni való fajtából van, hogy azt el sem lehet mondani.A nap végére az én gyerekeim voltak a legkoszosabbak az egész játszótéren, a ruhájuk szó szerint fekete volt a sok homoktól, Dani ruháján persze egy porszem se volt.

Zitus így nézet ki mikor bementünk:
 

És így mikor haza indultunk( tudom, hogy a képen nem igazán látszik, de higgyétek el nekem írtó koszos volt)


Ilyen fát szeretnék az udvarunkba






 






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése