2011. május 2., hétfő

Eső áztatta május 1.


Monoron eddig hagyomány volt a május 1 kupa, és az ekkor rendezett főző verseny a sport pályán, amíg a fiúk fociztak addig az asszonyok főztek, majd a mérkőzések után nagy kajálás kezdődött, mi sajnos ezt csak elbeszélésekből tudjuk mert idén sajnos nem került megrendezésre. Egyesek szerint anyagi okok miatt, mások szerint nem volt aki idén megszervezze.
Na, de ami Pali bácsink nem hagyta annyiba a dolgot, Ő biza megszervezte az Ő kis focistáinak a majálist. Minden szülő vállalt valamit amivel hozzá járulhatott a dologhoz, ki főzési alapanyagot hozott, ki üdítőt, ki evő eszközt egyszóval mindenki kicsit hozzájárult a gyerekek öröméhez.
Én voltam a leghülyébb, nagy lelkesen felajánlottam, hogy én majd hozom a hagymát, fokhagymát, na Zolival még szombat este 1/2 8-kor hagymát vágtunk, mert elég nagy mennyiségre volt szükség, mennyivel egyszerűbb lett volna a tescoba kiszaladni pár fólia vízért, vagy szörpért stb.Én egész éjjel hagyma szagot éreztem úgy teli lett az orrom szagával.
Vasárnap reggel felkelünk, hát gyorsan el is kenődtünk mert oda kint szakadt az eső. na de minket nem olyan fából faragtak akik megijednek egy kis esőtől. Megreggelizettem a gyerekeimet, itt külön kiemelném, hogy Maki főtt tojást kért reggelire, ami azért különleges mert eddig még soha nem ette meg a tojást, most meg Ő kérte. Meg is ette, igaz a másodiknak csak a sárgáját, de számunkra már ez is óriási lépes, meg egyszer azt is megérem, hogy vajas kenyeret fog enni.Szóval reggeli után felöltöztünk addig Zoli kiment a pályára, kivitte a hagymát, hogy eltudják kezdeni a főzést, meg segített a pakolásban. Az eső meg hol, esett hol elállt.
megpróbáltam a gyerekeket úgy öltözteti, hogy a lehetőség szerint legkevésbé legyenek vizesek.
Hát ez nem nagyon sikerült mert 3 pár cipónk ázott át teljesen+zokni, és legalább ugyan ennyi nadrág is/ gyerek.
Zitát 1/2 12 körül haza hoztuk, mert teljesen elázott szegényem, mert hát ugye a legnagyobb pocsolyába jó ugrálni.Úgyhogy Ő itthon maradt Enikővel, mi meg vissza mentünk a pályára.
Szinte végig szakadt az eső, de a gyerekeket ez egy cseppet sem zavarta, Ők fociztak, tollasoztak, zsákban futottak stb, szóval remekül érezték magukat.
Mi a végégig ott maradtunk, mert ugye az elpakolásban is segíteni kellett. Nem győzöm említeni, hogy mennyire örülünk, hogy Pali bácsi az edzőnk, mert Ő tényleg fantasztikus, hogy mindent megtesz a gyerekekért.
Most hétvégén meg Monoron kerül megrendezésre a Bozsik program. Úgy hogy még lesz feladatunk ezen a hétvégén is.
Ugye nem lehet majális virsli nélkül
Maki már ennyire várta a virslit
Apával nézték az ifik mérkőzését
Ki ez a lány
Csoportkép

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése