2011. május 26., csütörtök

Óvodai évzáró.

Tegnap délután megvolt a Süni csoport évzáró előadása és ballagása. Mivel Zolinak dolgozni a kellett, így ketecskén mentünk az évzáróra. Kristóf már nagyon be volt sózva, jóval korábban az indulás előtt már kérdezgette, hány óra, nem-e kell még indulnunk, biztos elfogunk késni. Persze időben érkeztünk, Ő bent a csoportszobába készülődni a többiekkel, én pedig felmentem a tornaterembe , hogy minél jobb helyem legyen a fényképezéshez, videózáshoz.
Az előadás több részből állt, az első részben verseket, dalokat adtak elő amiket év közben tanultak, Kiki itt a lepke esküvőben szerepelt Ő volt a kék pillangó, ahogy lement az ő szerepe, pont akkor érkezett meg az apja, úgy hogy azt sajnos nem láthatta.
A második részben a csillagszemű juhászt adták elő, Maki az egyik katonát játszotta, azért annyira lehet látni, hogy ő meg 1-1 1/2 évvel fiatalabb a többieknél, néha szétszórt volt, bohóckodott de mi így szeretjük.
Ez után következett a "ballagás", én nem vagyok híve az óvodai ballagásnak, de ha már mindenhol az a szokás ám legyen. Kaptak kis tarisznyát, miközben a tarisznyákat adták át az ovo nénik a magnóban a legyetek jók ha tudtok című dal szólt. Mondanom se kell, hogy én ezt végig bőgtem, pedig az én fiam nem is ballagott, de olyan megható volt. Jövőre nem is tudom mi lesz velem.
De nekünk ez jó volt főpróbának, hogy jövőre minden remek legyen.
Például a szülőin felhívták a szülők figyelmét, hogy ne vigyenek virágot, hisz meg is csak 6 éves gyerekekről van szó. Persze minden szülő vitt csokrot a gyerekének, így jövőre nekünk is így kell majd készülni ( én megfogadtam volna az ovo nők tanácsát, és akkor csak Maki állt ott volna virág nélkül), nem csináltunk közös fényképet az ovo nénikel, de szerencsére jövőre is Marika és Hajni néni lesz velünk, úgyhogy ezt még bepótolhatjuk.


Ma elmentek még egyet közösen fagyizni, aztán holnap van az utolsó óvodai nap, és megkezdödik a nyári szünet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése