2012. október 2., kedd

Megkezdödött az óvoda iskola.

Szeptemberben nagy változások történtek nálunk a legfontosabb, hogy a kis Makink iskolás lett.
Augusztus az iskolai dolgok beszerzésével telt, nem volt egyszerű mindent beszerezni, de azért elsejére minden a helyére került. Nem tudom, hogy kiizgult jobban az iskola kezdésen mi vagy Kristóf. Az évnyitót nem tudtam száraz szemmel végig hallgatom a beszédet, mert számomra olyan hihetetlen hogy a mi kisfiúnk aki szinte tegnap született, ma már az iskola padot koptatja.




Eddig szerencsére Kristófnak nagyon tetszik az iskola, tele van piros csillaggal, negyvenig számoltam, onnan már nem számoltuk naponta. a fali újságon is van kér piros csíkja ( ez a legnagyobb dicsőség), de be kell vallanom, hogy már szerzett egy fekete csíkot is, mert futkározott az osztály terembe :)
Kristóf nehezen viselte a fekete csíkot, nagyon a lelkére vette, az apja megbüszke volt rá is volt rá, hogy azért az Ő fia is tud rosszalkodni. persze ezt azért neki nem mondta.
Eddig úgy látom, hogy Klári nénivel nagyon jól jártunk, Kristóf nagyon szereti , nem rohannak a tanulással, de Kristófnak nagyon nem tetszett a múltheti ültetés, mert már nem ülhet Dalma mellett Ő a legjobb barátja az iskolában. De úgy lettek ültetve, hogy a "gyengébek", vagy akiknek a magatartásukkal gond van előre ültek, így nagy büszkeségemre a Maki az utolsó sorba került. A napközibe azért vissza ülhetnek a régi helyükre, így Dalmával is lehet.
A héten nemzetőr hetek vannak, minden délután játékos feladatok, rajz verseny, sport versenyek vannak, mondanom se kell, hogy Kristóf mindenre benevezett.
Ma pedig kirándulni mentek a Parlamentbe és a Planetáriumba.



A fociba is nagy változások történek, mert Kristóf csapata egy korosztállyal följebb lépett az U9-be, Ő pedig maradt az U7-ben. Nagyon sokat sírt ez miatt, mert Ő is a többiekkel akart menni.Nagyon sok fejtörést okozott nekünk, hogy mit csináljunk, menjünk mi is feljebb, ahol megint Ő lesz a legkisebb, sőt 2004-es ellen kellene játszania, de mi azért tisztába vagyunk a gyerekünk képességeivel, ezért végül is maradt  Pali bácsinál még egy évet, ahol most Ő a legnagyobb, és végre vannak sikerélményei, mert már ő is rúg gólokat, benne van a kezdő csapatba, hátha így megjön az önbizalma, és egy kicsit bátrabb lesz.

Az új csapat, Kristóf csak egy fejjel magasabb mindenkinél:)))
 A hétvégi meccseken sikerült  három gólt is rúgni.
.A legkisebbünk pedig megkezdte az óvodát, szerencsére Kristóf régi óvonénijeihez került, aminek nagyon örültünk.Nem kellet beszoktatnunk, hisz évek óta Ő is minden nap járt az oviba, az óvonéniket is ismeri.

Ilyen boldogan mentünk első nap óvodába.
Hajni néni szerint semmi gond nincs vele, sőt a múlt héten a Laura és ő voltak a pót óvonénik, vitték a kicsiket wc-re, megtörölték az orrukat, mert eggyel kevesebben voltak az ovo nénik, e azért volt segítség.
Az azért sajnálom, hogy  a bölcsis kis barátnője a másik csoportba került.
Idén is megrendezték az óvodák a családi napot, ahová idén már Zitával mentünk


 Elámultam milyen ügyesen táncoltak olyan édesek




Régóta terveztük a libegőzést amire szeptemberbe végre sikerült elmennünk, gyönyörű őszi vasárnapi napon.
Azt hittem, hogy Zitus félni fog a magastól, de nem nagyon élvezte, vissza felé gyalog jöttünk, egy jó nagyot sétáltunk az őszi erdőben, igaz azért sikerült eltévednünk.
















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése