2009. május 12., kedd

Anyák napja a bölcsibe.

Mivel mostanában semmire nincs időm, és net sem volt pár napig Apa jóvoltából, így csak most tudok beszámolni arról, hogy múlthét volt az anyák napi ünnepség a bölcsibe.
Mióta anya vagyok már alig vártam, hogy én is részt vehessek az anyák napi ünnepségen, és végre eljött a nagy. Apával már nagyon készültünk, elhoztuk a video kamerát, feltöltöttük az elemeket, hogy meg legyen örökítve a nagy alkalom. Mivel csak az anyukák mehettek az ünnepségre, nekem kellett fényképeznem és kameráznom is, ezért a lényegre alig tudtam figyelni. A szülök szerintem jobban izgultak, mint a gyerekek, már mindenki jóval előbb ott volt a meghirdetett időpontnál, és mindenki úgy volt felszerelkezve, mint én. Alig vártuk, hogy nyíljon az ajtó és bemehessünk. A gyerekek elbújtak az udvaron, megvárták, hogy a szülök, elfoglalják a helyüket a szépen megterített asztaloknál. Majd szépen énekelve bevonultak (én fiam legelöl) és oda sétáltak az anyukákhoz és elénekelték az orgona ágát és meg egy nagyon megható verset amit eddig nem ismertem. És külön meglepetés volt, hogy ajándékot is készítettek. Nagyon aranyosak voltak, a kamerázás és fényképezés közepette azért nekem csak sikerült elpityerednem, hiszem olyan nagyon szeretnem az én nagy fiamat.

1 megjegyzés: