Elért minket is a korság.

A hétvégen hozzánk is megérkezett a kórság. Zita orrát szívni kellett és elkezdett csúnyán köhögni. Így lemondtuk a névnapozást Monoron és inkább itthon maradtunk a gyerekekkel.
Szegény Zitám egésznap alig aludt, mert, ahogy végre sikerült elaludnia pár perc múlva felébredt a köhögésre, estére már nagyon nyügös volt és nem győztük az orrát szívni, amit nagyon utált. Hétfő reggel felhívtam a doki néninket, hogy elmondjam neki a kórságunkat, mert ilyen járványos időben én nem viszem be a gyereket a rendelőbe, nehogy ott összeszedjen még valamit. A doki néni látni akarta a gyereket, így megengedte, hogy hátulról menjünk be, így nem kell bemenni a váróba a többi beteg gyerek közé. Szerencsére a tüdeje tiszta, a torka van begyulladva szegénykémnek elég csúnyán, kaptunk is egy rakat gyógyszert, amit szedhetünk. Örülök, hogy 8 hónapot sikerült kibírnunk betegség nélkül, Kristóffal ilyenkor már a kórházat is megjártuk. Mondjuk ez sem olyan vészes, mikor kap, levegőt az orrán akkor jókedve van és vidám. Mára már jobban van, de azért még az orra tele van váladékkal.
Csütörtökön megyünk vissza kontrolra, és akkor beadatjuk Kristófnak az oltást. Megbeszéltük Apával, hogy oltatunk, mivel Kiki közösségbe jár és van, egy kisbabánk nem lenne, jó, ha valamelyikünk haza hozná a vírust. Apát beoltják a munkahelyén, ha végre sikerül meggyógyulnia, én meg valószínűleg elmegyek egy ilyen oltópontra, mert az én háziorvosom Monoron van, és nincs kedvem ezért leutaznom.