Fényképezés.

Pénteken szokás szerint késve indultunk az oviba, mert mióta reggel sötétebb van a gyerekek is tovább alszanak általában 8 óra körül kelnek. Mire mindannyian felöltözünk, van már ½ 9 is mire elindulunk. Most is a szokásos rohamtempóba megyünk az ovi felé, és találkozunk az egyik anyukával, aki csodálkozva kérdi, hogy hogy ilyen későn megyünk, mert mindjárt kezdődik a fényképezkedés. Én meg csodálkozom, mert én nem tudok semmilyen fényképezkedésről, az ovo nénik nem mondtak semmit és kiírva sem volt.
Mondja, hogy ő is csak tegnap délután tudta meg, mi meg nem voltunk csütörtökön oviba, mert Monorra kellet menünk egy két ügyünket intézni. Remek helyzet, rohamtempóra kapcsolunk az öltözködésnél és kérem az ovo nőket, hogy addig ne engedjék a Kristófot fényképeszkedni még vissza nem érek valami ünnepibb ruhával. De miközben pakolom, el Kristóf ruháját eszembe jut, hogy Beáknál lehetett a testvérekről közős képet készíteni. Gyorsan megkérdezem a fényképészt, hogy Ő válla-e ilyet, főleg, hogy a testvér még kisbaba. Megbeszéljük, hogy hozzam vissza nyugodtan a hugit is majd meglátjuk, hogy sikerül-e közös kép. Haza értve feltúrom a Kiki szekrényét, mi is lenne a legünnepibb ruha a fényképezkedéshez, de amit találtam az már kicsi neki. Megkérem Apát, hogy szaladjunk el venni, gyorsan valamit, aminek Ő nagyon nem örül, amúgy is elég hisztisen ébredt és nagyon nincs kedve vásárolni, menni. De azért sikerül meggyőzni, veszünk is egy alkalmibb pulóvert kivasalom még Kristóf fekete nadrágját és szépen felöltöztetem a Hugit is és rohanunk vissza az óvodába. Ahol az utolsó pillanatban érkezünk, mert Kristóf csoportja már végzett már csak ránk vártak. Megpróbálom a lehető leggyorsabban átöltöztetni a gyereket, ami elég nehéz, mert a többi gyerek ott van körülöttünk és mindig valaki elvonja Kristóf figyelemét. A fekete alkalmi cipője, naná, hogy kicsi rá, így marad az ovis szandija, amit csak később csak a képeken vettem észre, hogy mennyikre nem illik a ruhájához. Kristóf visszamegy tornaterembe fényképezkedni, én direkt nem mentem be vele, mert ha én is ott vagyok vele, akkor egy kicsit megörül és nem fogad szót, hanem bohóckodni kezd vagy hisztizni. Így meg szépen szót fogadott a fotósnak, mikor végeztek bevittem Zitust is a közös képhez. Először megpróbáltuk, úgy hogy Kiki ül a széken és az ölébe fogja Zitust, utána úgy, hogy Zita Kiki előtt ül a földön, de amint elléptem mellőle már mászott is utánam, sehogy sem akart a közös kép sikerülni, mert ha egyik a gép felé nézett, akkor a másik tutti, hogy másfelé nézett. Ezért összevisz két fénykép sikerült, legalább nem lesz nehéz, hogy melyikből rendeljünk.