2011. július 7., csütörtök

5 éves státusz.


Tegnap reggel végre sikerült eljutnunk a védőnőhöz, hogy megejtsük az öt éves státusz vizsgálatot.
Korán felhívtam a védőnőt, hogy dolgozik-e, nehogy szabadságon legyen és feleslegesen menjünk.
Mikor oda értünk a rendelőbe jól kikerekedett a szemem ,mert vagy ezren voltak előttünk, mikor tavaly voltunk senki nem volt rajtunk kívül, most meg teli volt a váró.
Azért csak bementünk lesz ami lesz, ahogy letelepszünk az egyik székre a gyermekeimnek egyből pisilni kellett, megkeressük a wc-t, nem is mi lennénk ha Zita nem pisili le a bugyiját, akkor az egy alkalomkor mikor elfelejtettem berakni váltó ruhát, így csak kisnadrágot adtam rá.
Gondoltam ha már így esett akkor inkább haza megyünk és vissza jövünk máskor hátha akkor kevesebben lesznek. Már épp pakolok mikor kinyílt a rendelő ajtaja, a védőnő körül néz meglát minkét és kérdi, hogy ugye mi jöttünk a státusz vizsgálatra, mert akkor menjünk be.
ÚÚÚÚ ha szemmel ölni lehetne akkor mi már nem élnénk, úgy nézett ránk többi anyuka.
Bent meg is kérdeztem, hogy hogy mi következtünk hiszen csak most érkeztünk. Kiderült, hogy a doktortnő egészséges rendelése 11-kor kezd, és nem tudják miért de a kismamák már ide jönnek reggel 8-ra és elvárják, hogy a doktornő át járjon a két rendelés között, mert ekkor van neki a másik szobába a beteg rendelése.
Ilyen alaposan már régen vizsgálták meg a gyerekeimet, szinte mindenüket részletesen megnézték, úgy, hogy még a Zita sem ordított.Láttam Kristófon, hogy nagyon izgul később kérdeztem is, hogy miért izgult ennyire, a válasza, félt, hogy ha valamit rosszul csinál nem kap matricát, édesem az a kis gyerek lelke.
Kértem beutalót Makinak a szemészere, Zitának az ortopédiára egy rutin vizsgálatra, hogy megnyugodjon a lelkem.
Mivel ilyen jól viselkedtek, hazafelé a piacon megkapták a beígért görög dinnyéjüket, amit itthon egyből be is faltak.
jaj el is felejtettem leírni milyen brutális méretekkel rendelkeznek a gyermekeim
Zita keményen 12 kiló lassan 2 és 1/2 évesen és már 98 cm
Kristóf nem ámítás de 128 cm magas és 24 kiló.
A kis óriás bébieim.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése