2011. november 1., kedd

Bicikli túrák.

Tegnap a Nádashoz tekertünk, elsőnek egy kicsit eltájoltuk magunkat, hogy merre is kell menni, így a 4-en is kellett tekernünk, majd be sz@artam míg elértük a kereszteződést, ahol lekanyarodhattunk, főleg mert Kristóf is kerékpárral volt, nagyon figyelni kellett, hogy a szélén maradjon, és csak úgy húztak elmellettünk az autók, de szerencsére túl éltük.Jó nagyot sétáltunk a tó körül, megnéztük a nemrég épült "kalanparkot", ami  nagy csalódás volt, meg az állat simogatót ahol mindössze szamár és láma volt. De a játszótéren aztán volt mókázás, egyszerűen remek idő volt, még a kabátot is levehettük annyira meleg volt.
A nagy biciklizés meghozta a gyerekek étvágyát is, mert otthon jó nagy tányér levest bevágtak mindketten.





Ma pedig Péteribe tekertünk, ami egy kisit nehezebb volt, mert végig fő úton kellett mennünk, de szerencsére alig volt forgalom, így simán ment minden.
Csak  a kokót (Zitus takarója) maradt itthon, ezért  a tervezetél korábban kellett haza jönnünk, mert a kisasszony nem bírta ki s kokója nélkül, meg annyira fáradt is volt, hogy haza felé el is aludt mögöttem.
Kristófra meg külön nagyon büszke vagyok mert 10 km simán letekert minden gond nélkü

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése