2011. november 30., szerda

Hamupipőke.

Szombat délelőtt megnéztük a Játékszínben a Hamupipőke előadást.
Ez volt az első alkalom, hogy igazi színházban jártunk, és színészek játszották el a darabot.
Szerencsénk volt, mert az első sorba szólt a jegyünk, így a gyerekek még inkább át élhették az előadást, ha nem láttak valamit, vagy ha nagy volt az izgalom nyugodtan felugrálhattak.Nem a klasszikus Walt Disney féle feldolgozás volt, de így is végig értették miről van szó, nagyon élvezték mikor énekeltek, és a szünetben, még a színpadra szórt lencsét is össze tudták szedegetni.Kristófnak nagyon tetszett az első színházi élménye, így nagyon kacsingatok, hogy hamarosan megnézzük a Vígszínházban a Dzsungel könyvét, biztos az is nagyon bejönne neki.



A képeken azért pityereg, hogy nem tudtam mellé ülni, de az csak a szünetbe zavarta, az előadás alatt eszébe se jutott.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése