2013. október 13., vasárnap

2013.Nyár.

Június elején új munkahelyre kerültem, mert április közepe táján az elöző munkahelyem megszünt.
A munkaidő jobb mint az előző helyen mert szinte akkor dolgozom, míg a gyerekek iskolába óvodába vannak. De mivel új munkahely, így a próbaidő alatt szabira se mehettem a így a nyár munkával telt, a gyerekek mag nagyrészt a szüleimnél voltak. Azért  mikor itthon voltam, próbáltunk minnél hasznosabban eltölteni az együtt töltött időt.

A legfontosabb történés júniusban, hogy  Kristóf  JELES eredménnyel végezte el az első osztályt!!!
Nagyon büszkék vagyunk rá, csak a magatartás miatt nem lett kitűnő.

A másik fontos dolog, hogy a fociban a folyamat tornában az utolsó fordulóban sikerült megszerezniük a számunkra előkelő negyedik helyezést, úgyanis az utolsó helyek egyike jutott volna nekünk, de az utolsó fordulóban olyan remekül játszottak a fiúk, hogy végül is a negyedik helyre jöttek fel

Idén végre újból sikerült kimennünk a gyerekszigetre. A gyerekek nagyon élvezték, mindent kipróbáltak amit csak lehetett, még a rettentő hőség és a por sem zavarta őket.























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése