Az ezüst is szépen csillog, avagy a VIII. Kolláth Béla emléktorna.

Vasárnap voltunk az eddigi legnagyobb mérkőzésünkön. Most olyan meccsre mentünk ahol nem csak a körzetből vagy a megyéből voltak csapatok, hanem az egész országból. Mivel Szolnokra kellett mennünk elég korán kellett kelnünk ½ 7-kor volt az ébresztő, amihez az én gyerekeim nem nagyon vannak hozzászokva, főleg nem hétvégén így elég döcögősen indult a reggel, mindenki nagyon nyűgös volt, de sikerült időben oda érnünk a találkozóra.Itt csoportmérkőzések voltak, mert 12 csapat vett részt a tornán. Az első meccsünket Rákóczifalvával játszottuk, és hát nem igazán ment a játék a fiúknak, valahogy egyik sem találta a helyét a pályán, de azért sikerült 1-1-es döntetlent elérnünk. Itt még azt mondtuk, hogy az is csoda lesz, ha a csoportból tovább jutunk. A következő mérkőzés is elég ligthosan indult, de aztán megtört a jég, a nagy áttörés akkor következett be mikor kaptunk egy szabadrúgást.Én nem tudtam, hogy a kispályán van olyan szabály, hogy ha 3-szor megy ki a labda (szöglet) akkor az ellenfél üres kapuba rúghat a félpályáról. na de a kicsiknek még ez is igazi kihívás, hogy a félpályáról betaláljanak a kapuba, de nem a „kis” Ádinak, aki csont nélkül lőtte be a gólt. Ezután mintha a fiúk megtáltosodtak volna, simán milyénk volt a meccs 3-1-re győztünk, így csoport elsőként jutottunk tovább.Ezután jött a fekete leves 10 órától 14 óráig kellett várnunk a következő meccsünkre, addig a többi csapat játszott, igazi kihívás volt a gyerekeket ennyi időre lekötni. Zitus is velünk volt, és mivel korán keltünk dél körül elvitte Zoli kicsit kocsikázni, hogy elaludjon, és szerencsére ½ 3-ig aludt is a szerelmem.A következő mérkőzést Szolnok A csapatával játszottunk, akiktől én egy kicsit tartottam, mert a csoportmérkőzéseken simán 3 gólos győzelmeket arattak, de úgy voltunk vele, ha kikapunk is negyediknél rosszabbak nem leszünk. De számunkra igazi öröm játék volt, mert 7-1-es győzelmet arattunk, a fiúk nagyon érezték a játékot Maki is nagyszerűeket védett, nagyon jó kis meccs volt.Ez után újabb két órát kellet várnunk, hogy a döntőt lejátszhassuk. Zitával sétálgattam a folyóson, néztük az állatos képeket, és mindenkitől kunyerált egy kis nasit, annyi mindet összeevett az nap, hogy csodálom, hogy nem lett rosszul.De elég jól bírta a hercegnő, igaz a végére már Ő is nagyon türelmetlen lett, a döntőt se tudtam megnézni, mert már nyűgös volt.Az utolsó meccset sajnos elvesztettük, valahogy semmi nem jött össze, kihagytuk a szabadrúgást, meg tényleg nagyon ügyesek voltak a Törökszentmiklósi fiúk, megérdemelték a győzelmet.Kristóf a végére nagyon elfáradt, már nem akart a kapuba állni, játszani akart a pályán, de miután pályára állt, csak téblábolt, és nagyon hisztis volt.A végén persze nagyon örültek, mert mindenki aranyérmet kapott, így fel se tűnt nekik, hogy 2-1-re kikaptak.A legbüszkébbek arra voltunk, hogy az eredmény hirdetéskor így szólítottak minket: a torna legszimpatikusabb csapata a Monor Se, és „kis” Ádi lett a legjobb játékos, akire külön büszkék voltunk.Hazafelé, még szinte ki se kanyarodtunk a parkolóból mikor Maki már aludt, annyira fáradt volt szegényem. Zita meg egész úton dumált, majd meg zabáltam.