Ott hagytam abba, hogy megkaptuk a gyógyszereket és a kötést a szemére.Na ebben a kötésben úgy nézett ki mint egy kis tele-tabi, ráhúztak a fejére egy hálót és kivágták a jó szemménél, a szájánál és az orránál. de szegényemet nagyon zavarta, és állandóan vakarózott a kötés alatt.
Hajnalban felkelt pisilni, és a kötés a fején össze vissza állt, az egyik párna ami a szemén volt a tarkóján volt a másik pedig a feje tetején, egyből át is kötötte az éjszakás nővér, Ő ragasztással próbálkozott de ez sem volt hatásos, reggelre ez is leesett.
Korán reggel volt az orvosi vizsgálat ahol döntöttek ki mehet haza, ki marad még, nagyon reménykedtünk, hogy végre haza mehetünk, mert meg egy napot már egyikünk se bírt volna még ki. Megvizsgálta az éjszakai orvos, és azt mondta, hogy 8 órakor tanácskoznak az orvosok és akkor eldől mi lesz velünk.
Utána találkoztam a folyóson az orvosunkkal aki egyből neki állt rémiszgetni, hogy tályog van a gyerek szemén és valószínűleg műteni kell, nemsokára jön a szemész megnézni a gyereket. Itt már nam nagyon hittem a szavának, mert úgy éreztem Ő mindenáron megakarja műteni Zitát, én meg nem egy fülésszel fogom a gyerek szemét megműtetni. Közben jött a Zoli és tanácskoztunk mi legyen hisz aznap nekem már dolgozni kellene menni, nem hiszem, hogy örülnének ha egy hét után máris elmennék betegállományba, Zoli meg pont szabadnapos volt.
Persze 8 órakor senki se szólt, hogy mi lesz velünk, a főnövér látta a folyóson, hogy sírdogálok, és Ő kezdett el intézkedni, hogy akkor mi lesz. Kiderítette, hogy ma még biztosan maradnunk kell, úgyhogy én elindultam dolgozni.
Jól megszívattam magam mert kőbányára mentem a vonathoz, és elfelejtetem, hogy ott építkezés van, a metró csak a Határútig vitt, onnan mehettem busszal, aztán átmásztam az építkezésen mire elértem a vonat állomáshoz, ahol persze nem találtam a jegypénztárt óriási kalamajka van ott, de szerencsém volt mert mire megvettem a jegyet, pont jött a vonat is.
Gyorsan haza szaladtam lefürödni és átöltözni és már mentem is dolgozni.
Munka alatt Zolival állandó telefonos kapcsolatban voltunk, hogy tudjam mi történik Zitussal.
Zoli azt javasolta, hogy este menjek haza aludni, hogy kicsit pihenjek én is, de az anyai szívem vissza húzott Zituhoz, így inkább megkértem apukámat, hogy szaladjon fel velem a kórházba.
Ott egy vidám cserfes kislány fogadott, akinek egész este be nem állta a szája.Ismét egy remek éjszakát töltöttem a kórházi széken, de reggel jó hír fogadott minket mehettünk haza, de másnap még vissza kellett jönni kontrollra, ekkor már Zita szeme nagyon szép volt, teljesen lejött róla a gyulladás.
Másnap vissza mentünk, ahol majdnem megütött a guta, mert csak azért kellett mennünk, hogy a doki aláírja a zárójelentést, Zitára rá se nézett. Búcsúzóul még megjegyezte, hogy jó lenne ha kivetetném Z orrmanduláját, ja persze ezen már csak mosolyogtam magamban.
A lényeg az, hogy Zita szeme teljesen rendbe jött, és nem viselte meg ez a kórházi kalandunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése