2009. augusztus 13., csütörtök

Siker

Tegnap délután telefonáltak az óvodából, hogy szeptember elsejétől Kristófot felvették a deák ovi maci csoportjába. Május óta próbáljuk elintézni, hogy Kristófot felvegyék oviba, a környékünkön kapásból 4 óvoda van kb.300 méteren belül, de a májusi beiratkozáskor mindegyikből elutasítottak, mondván hogy itthon vagyok a Zitával és így nem tudják felvenni, mert nagy túljelentkezés van az óvodákban. De a papa megpróbálta azt az óvodát is ahová a szomszéd kisfiú jár, mert ők is év közben jelentkeztek, és minden szó nélkül felvették oda Mátét. Megpróbálkoztunk vele mi is, még nyár elején voltunk bent beszélni a vezetővel, aki nagyon kedves és segítő kész volt, neki nem okozott gondot, hogy otthon vagyok gyeden. Megígérte, hogy ha valaki visszamondja a helyét, akkor annak a helyére felveszi Kristófot. Úgy beszéltük meg, hogy majd augusztus végén érdeklődünk nála a hely miatt. De már tegnap megkeresett, hogy már biztos a felvétel (olyan boldog voltam, hogy madarat lehetett volna fogatni velem). Ma voltam is bent beiratkozni és befizetni a szeptemberi ebéd pénz. Sajnos még konkrétumokat nem tudok, pl. miket kell majd vinni, mert az ovo nénik majd csak a hónap végén lesznek bent és ők fognak minden elmondani, így csak egy hetünk marad majd mindent beszerezni. A lényeg, hogy nagyon szimpatikusak voltak, nem okozott gondot, hogy már a második héten nem megy a gyerek, mert akkor megyünk nyaralni, nagyon rugalmasak.

De sajnos azt nem sikerült elintézni, hogy Zitát felvegyék jövőre a bölcsibe, mert ott még nagyobb a túljelentkezés, pedig szerettem volna jövőre már visszamenni, dolgozni.

De ahogy Kati mondta ma, hogy Kristófnál is a végén megoldódott minden, reménykedjünk, hogy Zitusnál is a megoldódik addig a helyzet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése