Tegnap ünnepeltük a mi kis imádott lánykánk második születésnapját. Eme jeles nap alkalmával ellátogattunk az abonyi vadasparkba, hogy megnézzük az állatokat. Szerencsére jól indulta a napunk minden gond nélkül a lehető legrövidebb idő alatt elkészültünk, Apa gyártotta szendvicseket, Anya a gyerekeket öltöztette, nagyon ritka alkalom az ilyen, mikor ilyen összhangba vagyunk és senki nem hisztizik valami miatt. Így már 9 óra pár perckor már úton is volt, és elsőre meg is találtuk a vadasparkot. Hétköznap, és szezon eleje révén mi voltunk a park egyetlen látogatói. Még nagyon látszott, hogy nincs még szezonja, mert nagyon kihalt volt, de legalább minden állatott megtudtunk nézni, kényelmesen sétálgattunk. A víziló nagyon tetszett nekünk, olyan jól ki volt alakítva a helye, hogy szinte teljesen oda tudott hozzánk sétálni. A következő népszerű állomás a póni lovak voltak, itt aztán volt nagy sikítozás, örömködés a gyerekek részéről, Maki annyira belejött, hogy a tenyeréből etette a pacikat, Zitus persze még nem merte. Ezután következtek az általam végletekig gyűlölt kecskék, nem tehetek róla de annyira utálom, mikor meglátják az ember kezében a zoo csemegét és teljesen megvadulnak, tapasztalt állatkert látogató ként mikor megláttam őket szóltam a gyerekeknek, hogy rakják zsebre a zacskóikat, nehogy nekik menjenek a kecskék. Miután sikeresen túl jutottunk a kecskéken jött a nagy meglepetés. Két édes tigris kölyök, akiket egy fekete kutyus nevel, annyira édesek voltak, ahogy a kutya nevelgette a rajta már kicsit túl növő "kölykeit".
Mellettük voltak az oroszlánok, és szerintem pont a párzási időszakba mentünk mert az egyik állandóan ordított (vérfagyasztó volt), Zitus mondta is, hogy fél, így gyorsan letámadta a nyuszikat, akik annyira megtetszettek neki, hogy be is akart mászni hozzájuk, ha nem vagyok elég szemfüles még sikerült is volna neki.
Majd következett a játszóterezési maraton , több órát eltöltöttünk is, volt csúszdázás, hintázás, mókuskerék stb.
Egyszer csak megjelent egy iskolás csoport, Zolival egymásra mosolyogtunk és gondoltuk, majd csatlakozunk hozzájuk, hisz közös életünk során ahányszor voltunk valami múzeumba, kiállításom mindig bele botlottunk egy iskolás csoportba, és annyi vicces élményünk van így.
De a mai gyerekek már számomra impulzus függők, nem viccelek 8 azaz nyolc perc alatt körbe futották a parkot, játszottak egy kicsit a játszótéren, de ott is csak kapkodtak, mindent kipróbáltak, de igazán semmit se élveztek, így 20 perc múlva már el is mentek.
A legjobb az volt, hogy a tanító bácsi, jött Kristófnak is szólni, hogy sorakozó, mindig mondom, én hogy nem lógna ki a suliból.
Sétáltunk meg egy kört , hogy elbúcsúzunk az állatoktól, mert már láttunk, hogy fáradnak a gyerekek.
Útközben megálltunk egy étteremél ebédelni, hogy egyenek valami főtt ételt is a gyerekek, hát nem részletezem, hogy mit műveltek, szerintem már kint lóg a fényképünk, hogy többet ha lehet ne menjünk oda.
Hazafelé a kisebbik gyermekem egyből elaludt, míg a nagyobb végig beszélte az utat, én nem hiszem el, hogy ennyi mozgástól nem fárad el, és nem.
Isten éltesse Zitust!!!:)
VálaszTörlés