Zitus születése.

Hétfőn este a megbeszéltek szerint visszamentünk a kórházba, hogy megindítsák a szülést. Én egésznap nagyon izgatott voltam, hogy mi fog rám várni, mindenki mondta, hogy pihenjek, hogy legyen erőm a szülésre. Én ezzel szemben egész nap tettet-vettem, hogy eltereljem a gondolataimat, és hogy minden meglegyen a baba érkezésére. Délután átvittük Kristófot Papáékhoz, mert ők vigyáztak rá, míg én kórházban voltam. ¾ 8-re meg is érkeztünk, ahol egyből ctg-re raktak, rajtunk kívül még 2 kismama volt, akit aznap este indítottak. Majd egy órát voltunk a ctg, pont akkor érkezet egyik kedves fórumos társamtól egy bátorító SMS, hogy neki is ilyen indítása volt és ne izguljak minden rendben lesz, mikor mennem kelletet, hogy felhelyezzék a ballont. A vizsgálat elég kellemetlen volt, de nem volt olyan szörnyű, mint amilyenre számítottam. Utána újabb ctg következet, ahol persze az én eredményein voltak a leggyengébbek, a férjem viccelődöt is, hogy én fogok utoljára megszülni (pedig mint később kiderült Zitus érkezett meg elsőnek). Majd elkísértek a szülőszobába, persze nekem az alternatív szülőszoba jutott. Nem tudom, hogy gondolták, hogy egy majd 2 méteres nő, hogy fog azon az ágyon feküdni, amit kb. 20cm-re volt a földtől, és szerintem egy deszkalap egy vékony szivaccsal, de ott mindenki francia ágynak hívta. Olyan 11 óra körül sikerült elaludnom (szerencse a „franciaágynak” a Zoli is ott tudott aludni), de a szomszéd szobába épp szülés volt, így nem volt valami kellemes valakinek a vajúdását hallgatni. 1 óra körül megébredtem, mert iszonyúan fájt a derekam, és nem tudtam, hogy az ágy miatt vagy már a tágulás miatt. Szegény férjem sétálgathatott velem a folyóson, mert nekem csak úgy volt kényelemes. Közben a kismama a másik szobába megszülte gyermekét, amin persze és jót bőgtem. Többen is mondták, hogy próbáljak meg pihenni, hogy legyen erőm és bírjam végig, mert messze van még a szülés. Majd ½ 3 körül sikerült elaludnom, jó volt, mert a Zolihoz tudtam bújni, így valamivel könnyebb volt. Közben újabb kismama szült meg mellettünk, a kis Erik érkezésére ébredtem meg, négy óra magasságában. Még egy órát bóbiskoltam Apa mellett de, már elég rendes kis fájásaim voltak, és elég sűrűn jöttek, de nem volt olyan vészes, ezért nem is szóltam a szülésznőnek. De már nagyon kellett pisilnem, de nem tudtam, hogy a ballonnal lehet-e, kimentem megkérdezni, hogy pisilhetek-e. Majd elmentem a wc-re, ahol láttam, hogy véres a hálóingem, nagyon megijedtem, mert nem is éreztem abszolult, kirohantam a folyósóra és szóltam, hogy mit tapasztaltam, mondták nem izguljak ez csak a tágulás miatt van, és Kb egy óra múlva kiveszik a ballont. Miután elvégeztem a dolgomat, elég furcsa érzésem volt odalent, mosolyogva szóltam a szülésznőnek, hogy szerintem már nem kell várni egy órát a ballon kivételéig. Megvizsgált és igazam volt, már 4-5 ujjnyira nyitva voltam, rám rakta a ctg-t, de alig mutatott kifájásokat, pedig ekkor már elég kellemes fájásaim voltak, viszonylag sűrűn. Újabb séta maraton következet a folyóson, majd kezdtem aggódni, hogy az orvosom még nincs itt. Hét óra körül a Zoli elment wc-re, és közben jött a Főszülésznő (nem tudom mi a hivatalos neve) és elvitt a vizsgálóba, hogy megnézzük, hogy állunk, mivel már elég nyitva voltam ő megrepesztette a burkot. Közben és rákérdeztem Ágótára, hogy mi van vele, mire Ő közölte, hogy még nem szóltak neki, hogy induljon, csak most fogja hívni, hogy jöjjöm. Ne itt egy kicsit bepánikoltam mivel Kristóf is a burokrepesztés után 45 percre meglett. Visszamentem a szobába ahol elkezdődtek az igazi fájások, szegény Zoli nem tudta mi történt még WC-n volt, mert mire visszaért, én ott szenvedtem egy műanyag széken. Innentől felgyorsultak az események, nagyon sűrűn jöttek a fájások és hamarosan szóltam is Apának, hogy szóljon a szülésznőnek, mert érzem, hogy jön a gyerek, közben én már felfeküdtem az ágyra. Be is jött egy orvos kíséretében, aki szerintem úgy nézett ki, mint Gyurcsány és kávét kanalazgatott (kicsit vicces volt). Mikor megláttam azt gondoltam, nem hiszem el, hogy nála kell szülnöm, egy öltönyös kávézgatos orvosnál. De szerencsére bejött egy fiatal doktor nő is és át vette a szülés levezetését. Itt már éreztem, hogy jön a gyerek feje kifelé. Én úgy érzem, hogy szinte pillanatok alatt megszületett Zitus. Számomra nagyon megható volt, mert most jobban tudtam figyelni a szülésre, mint a Kristófnál és végig láttam mi történik, közben a férjem ott zokogott mellettem. Aztán egy pillanat és már a lányom ott feküdt a hasamon. Nagyon szép volt hatalmas fekete hajjal és szerintem iszonyú pici volt, de megnyugtattak, hogy minden rendben van vele és nem is olyan picike (persze mert és Kikihez visszanyitottam). Utána Apa kiment lemosdatni és felöltöztetni a kicsit, míg addig én felhívtam a szüleimet, akik úgy elkezdtek bőgni, pedig Zita már a negyedik unokájuk. Utána még együtt voltunk a szülőszobán, és csak gyönyörködtünk a lányunkban, akivel még az óta sem sikerült betelnünk és szerintem nem is fogunk soha. Így 2009.03.24-e óta végre egy boldog négytagú családdá váltunk és végre teljes lett az életünk.